2026.01.07 - Csak a kecskék a tanúi?
 |
Igazi csemegéhez nyúlt a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az óév utolsó hónapjának derekán, amikor az idehaza is kedvelt drámát, Ugo Betti 1946-ban papírra vetett Bűntény a Kecskeszigeten-jét mutatta be a kamaratermében.
Máté Krisztián rendezésében a cselekmény és a mögöttes mondanivaló kéz a kézben járva lopja be magát a néző gondolatai közé, hogy aztán napokig tegyen fel újabb és újabb kérdéseket magányról, sorsról, vágyról, határokról, helyesről és helytelenről.
A XX. század egyik legjelentősebb olasz drámaírója bűntényt is, háború utáni sorskeresést is látott éppen eleget, nem véletlen, hogy az a műve lett a legismertebb, amelyben ezek köré épül a cselekmény.
A kamaraterem méretéből adódóan szűkmarkúan mérték a teret Mucsi Balázs díszletéhez, aki jól megoldotta helyzetet, a nézőnek gyorsan átáll az agya, hogy mikor játszódik kinn és mikor benn egy-egy jelenet a színpad közepét tolakodóan elfoglaló kút körül.
Három, a város zajától távol, elszigetelten élő nő – az özvegy Agata (Varga Lili), lánya Silvia (Juhász Jázmin), s az egyedülálló sógornő Pia (Szilvási Judit) – melankólikus egykedvűségben tengeti napjait a gazdaságban, ahol a kecskék tartása az egyetlen remény a túlélésre, de egyben kerékkötője is minden vágy megvalósításának. E mókuskerékben próbálják feldolgozni gyászukat, amikor hívatlanul betoppan a portára a fiatal, jóképű Angelo (Hajdú-Sobor Csaba). Hamar a ház ura, Agata bizalmába férkőzik, aki sokkal inkább a férfit látja meg benne, mint egykori férje katonatársát. A szószátyár, mézes-mázos szélhámos vendégről hamar kiderül, hogy nem rajong a munkáért, ellenben hamar kiépíti saját háremét – Hajdú-Sobor Csaba pontosan játssza a nőket egymás ellen is kihasználó macsót, különösen a dühkitörései „ülnek” a történetben. Varga Lili Agatája egyszerre kiált hűvös, kiszámítható önállóságért és a megzabolázhatatlan forró vágyért. Ő az, aki – különösen lányával zajló hosszú párbeszéde közben derül ez ki – maga sem elégedett sorsával, de még kevésbé szeretné ugyanezt a terhet Silvia vállára helyezni. Szilvási Judit alakításában a megtört, „másodhegedűs” Pia is meglelni véli nőiességének értelmét a „lepattanóban”, a két nő kivirágzásának még az a felismerés sem vet véget, hogy nem csak az derül ki: közvetlen riválissá tette őket Angelo, egymás ellen is kihasználva a két idősebb eltartóját, de gondolatban már becserkészte a lányt is – hja, a dolgatlanságért is sokat kell tenni… Silvia, azaz az őt megformáló Juhász Jázmin játéka adja a legtöbb lehetőséget az érzelmek közlésére, amelyeket jól oldott meg mind az Angeloval, mind anyjával szemben változó magatartása során. A konfliktusok zenei aláfestése (Hunyadi Máté zenéjével, Romhányi Levente dalszövegeivel), majd azok hirtelen rádöbbenéseket, hangulatváltozásokat jelző megszűnése még tovább élezte a konfliktushelyzeteket, egyben fokozva a feszültséget, sugallva a drámai véget.
Erdélyi Gábor az öreg Edoardot játszva két epizódszerepre kárhoztatott, ezekben azonban jól testesítette meg a falusiakkal ellentétben szinte teljesen érdektelen, ítéletet nem mondó sofőr szerepét.
Angelo csak ideig-óráig volt képes uralni azokat a szálakat, amelyekkel a nőket igyekezett – húzd meg, ereszd meg alapon – kordában tartani, a végzetét nem kerülhette el. A miért?-ek összegzését akár a nézőre is bízhatná Debreceni Boglárka dramaturg és Máté Krisztián rendező, s a Zenthe Bűntény a Kecskeszigeten-ének megtekintése után valószínűleg mindenkinek más és más esik nagyobb súllyal a latba. Éppen ettől zseniális még ma is Betti drámája.
(aá)
Az előaádst legközelebb február 3-án 18 órától játsszuk Szécsényben a Városi Művelődési Központ színháztermében. |
|
