Elindult a 2024/2025-ös színházi évadunk! >>> Bérletek és jegyek kaphatók a Zenthe Jegyirodában! >>> SZÉP kártya elfogadóhely vagyunk! >>> Jegyek kaphatók a Zenthe Jegyirodában, a Zenthe PONTokon és online! >>> Első PREMIER: 2024. szeptember 27. (péntek) 19.00 Szabó Magda: Az a szép, fényes nap (színmű)



Petőfi Sándor
A helység kalapácsa
Eposzparódia

* Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház *



A helység kalapácsaA helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében jelent meg (a Versek című, amely a költőnek igazi hírnevet szerzett, csak pár héttel utána, és ekkor fog hozzá a János vitéz írásához, amely visszavonhatatlanul a legnagyobbak közé emeli majd). Tiszteletdíjként 40 pengő forint járt, amit a költő azonnal elküldött szorult anyagi helyzetben lévő szüleinek. A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű nem aratott sikert, a kötetből még évek múlva is voltak fölös példányai a kiadónak, 1847-ben az összes költeményekből is kihagyta. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ez a komikus eposz nemcsak a műfaj paródiája akart lenni, hanem a korszak dagályos és cikornyás költészeti divatját és a nemzetieskedést is gúnyolta, ami a még éppen csak segédszerkesztővé előlépett ifjútól pimasz gesztusnak tűnhetett a kortársak szemében. Annál sikeresebb lett a mű később, humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közönség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók ötvenöt éves bájaival, Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, A lágyszívű kántor és "amazontermészetü" felesége, Márta.

A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangoljuk át Petőfi művét, de abból indulunk ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon. A színen megjelenő Petőfi az Úti levelek kárpátaljai passzusaiból idéz, és hazagondolunk? Játékos, szabad színházat kínálunk, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció a Zenthe Jegyirodában.


A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.

A helység kalapácsa_009 A helység kalapácsa_007 A helység kalapácsa_003 A helység kalapácsa_008 A helység kalapácsa_004
A helység kalapácsa_010 A helység kalapácsa_006 A helység kalapácsa_005 A helység kalapácsa_002 A helység kalapácsa_001



Zenthe Ferenc Színház
3100 Salgótarján, Fő tér 5.
titkarsag@zentheszinhaz.hu
+36 32 411-119
támogatói számlaszám: 10400786-50526583-80891015

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Kulturális és Innovációs Minisztérium
Nemzeti Kulturális Alap

Nemzeti
Kulturális Alap
Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján
Megyei Jogú Város



Arany fokozatú támogatók Ezüst fokozatú támogatók Bronz fokozatú támogatók
Anifer Kft.
Bajnóczi Team Kft.
Fekete Felnőttképzési Kft.
D-Lite Sound
JUKI BUSZ Kft.
Kamilla-Főtér Gyógyszertár Bt.
KCS Hangtechnika és Hangszerbolt
MAXI-SZER Kft.
Nógrádker Zrt.
Orosz és Bóra Kft.
Dr. Pintér Tímea ügyvéd
Royal Jewels Gallery - Belvárosi Óra- és Ékszergaléria
SEP Office
TESCO Salgótarján


Média Partnereink
3100.hu, Rádió 1 FM 100.4, Megafon FM, Nool.hu, Salgótarjáni Városi Televízió,