Kovács-Jelinek Emese, Kovács József, Hrúz Dénes |
Tánc-tér / Palócországban |
Táncelőadás |
* Nógrád Táncegyüttes, Palóc Néptáncegyüttes, Muzsla Néptáncegyüttes, Dűvő Zenekar * |
Az előadás a Nógrád vármegyében tevékenykedő néptáncegyüttesek közös műsora, melyben minden részt vevő együttes a hazai palóc táncanyagokon túlmutatva a Kárpát-medencei magyarság tánckultúráját is bemutatja a teljesség igénye nélkül. A barangolás során Palócországban működő táncos műhelyek produkcióit tekintheti meg a közönség, az egyik legnevesebb palócföldi zenekar, a Dűvő kíséretében.
KARÖLTVE - közös tánckoreográfia A Tánc-tér programsorozat részeként megtekinthetik a Nógrád Táncegyüttes, a Palóc Néptáncegyüttes és a Muzsla Néptáncegyüttes táncosainak előadásában a KARÖLTVE elnevezésű közös tánckoreográfiát, amelyet a magyar táncszakma kiemelkedő alkotói, Bozsik Yvette, Juronics Tamás, Topolánszky Tamás, Velekei László és Vincze Balázs álmodtak meg.
A performansz zenei alapját a Grammy-díjas Deep Forest világzenei formáció és Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes közös dala, a Marta's song adja. A közös koreográfia hidat képezve, szimbolikusan összeköti a programsorozat helyszíneit, Magyarországot és az Európai Uniót, az alkotókat és a tánckedvelőket, miközben bemutatja a tánc valódi felszabadító élményét, nemzetünk egységét és a táncművészetben rejlő lehetőségek végtelenségét. A közös koreográfia megálmodására öt olyan koreográfust kértünk fel, akik a hazai kulturális életben kiemelkedő minőséget képviselnek:
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció személyesen a Zenthe Jegyirodában.
|
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre. |
SZEREPLŐK / STÁB
|
|
Bozsik Yvette Kossuth-, Harangozó Gyula-, Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Bozsik Yvette Társulat vezetője |
|
|
|
Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező, érdemes művész, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője |
|
|
|
Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a GG Tánc Eger vezetője |
|
|
|
Velekei László Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Győri Balett igazgatója |
|
|
|
Vincze Balázs Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Pécsi Balett Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel elismert művészeti vezetője |
|
|
| Zenthe Ferenc Színház 3100 Salgótarján, Fő tér 5. titkarsag@zentheszinhaz.hu +36 32 411-119 támogatói számlaszám: 10400786-50526583-80891015 |
Kulturális és Innovációs Minisztérium |
Nemzeti Kulturális Alap |
Salgótarján Megyei Jogú Város |
Arany fokozatú támogatók |
Ezüst fokozatú támogatók |
Bronz fokozatú támogatók |
|
|
|
|
|