Tamási Áron |
Énekes madár |
Székely népi játék |
Az Énekes madár című székely népi játék az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység, és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett. Olyan tündérmese, melyben a humor, a könnyes kacagás, az édes évődés, a szárnyaló szerelem mögött fájdalmasan nevetséges, örök érvényű szánalmas emberi sorsok és cselekedetek rejtőznek.
A világ és az ember ma ugyanúgy működik, mint Tamási Áron 1933-ban írt művében, azzal a különbséggel, hogy itt a csodák meg is történnek. Talán velünk is.
"Tamási Áron színháza egy módja a színháznak. Tündökletes, játékos, szivárványos, boszorkányos és ördögös, vaskos és sokszor tromfos villanata az időnek: az igazságkereső létnek és az igazságot rejtőztető halálnak." - Juhász Ferenc -
Az előadás a Déryné program (Országjárás alprogram) része. |
A Zenthe Ferenc Színház, a Gárdonyi Géza Színház és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója |
SZEREPLŐK / STÁB
Gondos Eszter, vénleány |
|
Bozó Andrea Jászai Mari- Vastaps- és Zenthe-díjas |
|
Gondos Regina, vénleány |
|
Kökényessy Ági Zenthe- és Vastaps-díjas Magyar Lovagrend érdemkeresztje (2018) |
|
Gondos Magdolna, fiatal leány |
|
Szilvási Judit Vastaps-díjas |
|
Bakk Lukács, vénlegény, Eszter vőlegénye |
|
Pásztor Máté |
|
Préda Máté, vénlegény, Regina vőlegénye |
|
Máté Krisztián Zenthe- és Vastaps-díjas |
|
Kömény Móka, fiatal legény |
|
Sikó Koppány |
|
Kömény Ignácné, Móka nagyanyja |
|
P. Kerner Edit Madách-díjas |
|
Katolikus pap |
|
Erdélyi Gábor T.Pataki emlékgyűrűs és Zenthe-díjas |
|
rendező |
|
Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari- és Vastaps-díjas |
|
dramaturg |
|
Sándor Zoltán Zenthe- és Balassi-díjas |
|
díszlet- és jelmeztervező |
|
Pallós Nelli Zenthe-díjas |
|
rendezőasszisztens |
|
Gyetvai Viktória T. Pataki Emlékgyűrűs |
|
Közreműködnek: |
|
Kovács József Kétszeres aranysarkantyús, a népművészet ifjú mestere |
|
Közreműködnek: |
|
Nógrád Táncegyüttes Príma-díjas, többszörösen kiváló minősítésű |
|
 |
| Zenthe Ferenc Színház 3100 Salgótarján, Fő tér 5. titkarsag@zentheszinhaz.hu +36 32 411-119 támogatói számlaszám: 10400786-50526583-80891015 |

Kulturális és Innovációs Minisztérium |

Nemzeti Kulturális Alap |

Salgótarján Megyei Jogú Város |
Arany fokozatú támogatók |
Ezüst fokozatú támogatók |
Bronz fokozatú támogatók |
|
|
|
GINOP Plusz 3.2.1 |
"A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül" kiemelt projekt |
 |
|