Rólunk írták
A Zenthe színház méltó módon emlékezett meg Madách Imréről
A társulat minapi produkciója után felcsattant taps feltehetően három tényezőre vezethető vissza.
Rólunk ír a nool.hu >>
A Zenthe Ferenc Színház Kassán is nagy sikert aratott az Apácák című musicallel
Dan Goggin Apácák című darabjának 2021 decemberi bemutatása óta a Zenthe Ferenc Színház számos előadásban – helyben és sok más településen – vitte már színre sikerrel az amerikai gyökerű, 1992 óta Magyarországon is ismert és közkedvelt musicalt.
Rólunk ír a nool.hu >>
Házaspárként játszanak szeretőt a híres komédia folytatásában
Bernard Slade kanadai drámaíró Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjátékának 1975-ben volt az ősbemutatója Londonban, s akkora sikert aratott, hogy az első széria csaknem ezerötszázszor került színre. 1978-ban filmet is forgattak belőle.
Rólunk ír a nool.hu >>
Debütált A főszereplő
A Zenthe Ferenc Színház közösségi oldalán számoltak be arról, hogy debütált az "A főszereplő" című vígjáték. A Horváth János Antal forgatókönyvéből készült darabot különleges házi bemutatón, a kamarateremben láthatta először a közönség.
Rólunk ír a nool.hu >>
A Zenthe is szerepel a vidéki színházakról szóló kötetben
Már a könyv – ha úgy tetszik, képes album – címe is több mint figyelemre érdemes, már-már megindítóan szép, amikor a kultúra templomainak nevezi a magyarországi megyeszékhelyeken található úgymond hivatásos teátrumokat.
Rólunk ír a nool.hu >>
Pásztor Máté a salgótarjáni színházban igazi otthonra talált
A Zenthe Ferenc színház törzstagjait között említhetjük Pásztor Mátét, aki a minapi, a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében rendezett operett- és musicalgálának is egyik főszereplője volt.
Rólunk ír a nool.hu >>
Az első operett a Csókos asszony lesz Salgótarjánban
A 2012-ben alapított Zenthe színház eddigi előadásaiban voltak ugyan zenés betétek, elhangzottak dalok, slágerek is. De mint prózai társulat, eleddig nem szerepelt repertoárjukon operett.
Rólunk ír a nool.hu >>
Meghódították a közönséget
Zajos sikert arattak a fővárosi Katona József Színházban a salgótarjáni színház művészei – tették közzé a Zenthe Ferenc Színház közösségi oldalán. Kiemelték: Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója meghívásának eleget téve a közelmúltban Budapesten adták elő a Szépkilátás című darabot. Mint írták, a társulat maradandót alkotva teljesítette feladatát.
Rólunk ír a nool.hu >>
Telt ház vár rájuk a fővárosban
A Zenthe Ferenc Színház közösségi oldalán számoltak be arról, hogy a Szépkilátás című darabot január 11-én este telt ház előtt játsszák a budapesti Katona József Színházban.
Rólunk ír a nool.hu >>
Újabb két évre biztosított a Zenthe Ferenc Színház működése
Újabb két éves időtartamra jóváhagyta a kormány a Zenthe Ferenc Színház salgótarjáni önkormányzattal közös működtetését. Az eddigi, évi 200 millió forintos támogatás várhatóan 320 millió forintra emelkedik majd.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Újévi koncerteknek tapsolhatott a salgótarjáni közönség
Hosszú évek hagyománya már a megyeszékhelyen, hogy az év első napján koncertre várják a közönséget. Újévi operett és musical gála volt idén január 1-én is a színház kamaratermében, a Zenthe Ferenc Színház művészeinek előadásában csendültek fel a legkedveltebb dallamok.
Rólunk ír a nool.hu >>
Operett és musical dallamokkal indította az évet a Zenthe Ferenc Színház
Tizennegyedik alkalommal rendeztek zenei évindítót Salgótarjánban január elsején. Az Újévi Operett és Musical Gálával a Zenthe Ferenc Színház elbúcsúzott a Salgótarján várossá nyilvánításának centenáriuma alkalmából rendezett emlékévtől, egyben megkezdte működésének második évtizedét.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Megannyi telt házas előadással zárta az évet a salgótarjáni színház
Az idei esztendő végéhez érve Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója értékelte 2022 sikereit, valamint a jövő évi tervekről is beszélt portálunknak.
Rólunk ír a nool.hu >>
Egyszülős családoknak nyújtott át adománydobozokat a tarjáni színház
Színházak az egyszülősökért címmel indított útjára adománykampányt az Egyszülős Központ, amelyhez nemrégiben csatlakozott a Zenthe Ferenc Színház vezetése.
Rólunk ír a nool.hu >>
Jubilált a salgótarjáni színház darabja
Ötvenedik alkalommal vitte a közönség elé Az ördögöt a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulata.
Rólunk ír a nool.hu >>
Versmondók versenyeztek Váci Mihály emlékére Salgótarjánban, már ötvenedszer
Igazán szép, kerek jubileumhoz érkezett a Váci Mihályról elnevezett általános és középiskolás verseny: 1970-ben indították útjára, de a járvány miatt kimaradt két esztendő, ezért csak az idén kerülhetett sor az ötvenedik alkalomra.
Rólunk ír a nool.hu >>
Két színész is bemutatkozott Salgótarjánban, a Zenthe színház legutóbbi előadásában
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a 2012-ben alapított Zenthe Ferenc Színház működését, tevékenységét.
Rólunk ír a nool.hu >>
Woody Allen híres vígjátékával brillírozott a salgótarjáni társulat
Világhírű szerző, nem kevésbé jeles színművét tűzte műsorára a Zenthe Ferenc Színház: Woody Allen Játszd újra, Sam! című kétrészes vígjátéknak minap volt a bemutatója a KultKávéház kamaratermében.
Rólunk ír a nool.hu >>
Nagy siker volt a premier
A Zenthe Ferenc Színház közösségi oldalán egy videó kíséretében számoltak be arról, hogy minden várakozást felülmúlt a Játszd újra, Sam! bemutatója.
Rólunk ír a nool.hu >>
Emlékgyűrűt és emlékplaketteket adott át a salgótarjáni színház
A Buborékok című darab premier előadását megelőzően adta át a már hagyománnyá vált T. Pataki László Emlékgyűrűt, valamint a Zenthe Ferenc Emlékplaketteket a salgótarjáni színház.
Rólunk ír a nool.hu >>
Tarolt a Macskakő, kiosztották a Vastaps-díjakat a tarjáni színházban
A Vastaps-díj – amelynek specialitását a közönség szavazatai jelentik – 2008-ban jött létre, és a József Attila Művelődési Központ szervezésében került átadásra.
Rólunk ír a nool.hu >>
A teátrum elismeréseit is átadták a Zenthe Ferenc Színház évadnyitó előadásain
Szerda este, a Buborékok című darab bemutatójával hivatalosan is kezdetét vette a Zenthe Ferenc Színház 2022/2023-as színháztermi évada.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Több mint 10 ezer kilométert utazott a nyáron a Zenthe Ferenc Színház társulata
Több mint 10 ezer kilométert utazott az idei nyár folyamán a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulata – áll a teátrum közleményében.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Világot jelentő deszkákon pukkannak a buborékok Salgótarjánban
Szokatlan az olyan színlap, amely egy színmű, jelesül a Buborékok szerzőjeként a következőket tünteti fel: Csiky Gergely után írta Mohácsi István és Mohácsi János után írta, húzta-vonta Horváth János Antal, Rainer-Micsinyei Nóra és a tarjáni társulat. S e felsorolás elején szereplő író csaknem másfél évszázaddal ezelőtt, 1884-ben vetette papírra az eredeti változatot, a Mohácsi testvérek alig néhány éve korszerűsítették, a többi úgymond szerző pedig e hét közepén bemutatott előadásra koncentrált.
Rólunk ír a nool.hu >>
Buborékok pattannak a színpadon a salgótarjáni Zenthe színház mai premierjén
Szerda este 19 órától mutatja be a Zenthe Ferenc Színház társulata a Buborékok című előadását.
Rólunk ír a nool.hu >>
Pályaorientációs napot tartottak a salgótarjáni színházban
A napokban pályaorientációs nap keretében látta vendégül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a SÁI Kodály Zoltán Tagiskola harmadik osztályos tanulóit, ahol P. Kerner Edit művésznő kalauzolta végig a gyermekeket az épületen, majd egy gyorstalpaló stúdiómunkába is beavatta őket.
Rólunk ír a nool.hu >>
Szatirikus komédiával indítja az új évadot Zenthe Ferenc Színház
Szeptember 21-én mutatja be a Zenthe Ferenc Színház a 2022/23-as színházi évad első premierjét, a salgótarjáni teátrum színháztermében Csiky Gergely: Buborékok című darabját láthatja majd a közönség.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Jó kapcsolatot ápol más színházakkal a salgótarjáni Zenthe társulata
A színházak műsorpolitikájának gerincét általában a saját erőikből színre vitt repertoár alkotja. Természetesen nincs ez másként a Zenthe Ferencről elnevezett, az idén éppen tízéves helyi társulat esetében sem, hiszen a 2022/23-as évadban is számos saját produkció alkotja a sokszínű kínálat fő vonulatát.
Rólunk ír a nool.hu >>
Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Bár még javában tart a Zenthe Nyár a Fő téren álló szabadtéri színpadon, a színház társulata hétfőn megtartotta évadnyitó ülését.
Rólunk ír a nool.hu >>
Sikerrel robbantak be a nyárba a salgótarjáni színház szabadtéri előadásai – mutatjuk az összefoglalót
Bár néhány napja már eltűnt a hatalmas lelátó és a színpad, sokak szemének még mindig hiányzik a Fő teret szűk három héten át meghatározó látvány.
Rólunk ír a nool.hu >>
A Salgótarjánban is játszó művésznőt, Vándor Évát választották a legjobb női főszereplőnek
Díjkiosztó ünnepséggel, augusztus 21-én, vasárnap este ért véget a rendkívül szép természeti környezetben, tizenkettedik alkalommal megrendezett Szarvasi Vízi Színház programsorozata.
Rólunk ír a nool.hu >>
Kihirdették a Zenthe drámapályázatának nyerteseit
A Zenthe Ferenc Színház által – Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója tiszteletére – meghirdetett drámapályázat fődíját Topolcsányi Laura Macskakő című színműve nyerte.
Rólunk ír a nool.hu >>
Új arcokkal ismerkedett meg a Zenthe színház közönsége
Egy társulat életében mindig jeles dátumnak számít a bemutató napja, különösen, ha ez egyszersmind évadnyitó, sőt a magyar dráma ünnepe is. A Zenthe Ferenc Színház esetében a minap a „Buborékok” bemutatásával így indult a 2022/23-as szezon.
Rólunk ír a nool.hu >>
Tíz bemutatót kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház
Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház – hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban az MTI tudósítása szerint.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Hétfő este elstartol a Zenthe Nyár a megyeszékhelyen
A kedvezőtlen időjárás miatt vasárnap elmaradt a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Tanulmány a nőkről című előadása, amit hétfő este, 20 óra 30 perctől tartanak meg a Fő téren – adta hírül közösségi oldalán a teátrum.
Rólunk ír a nool.hu >>
Kezdődik a Zenthe Nyár, a térség legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválja
A Zenthe Nyár nyitánya a szervező Zenthe Ferenc Színház egyik közönségkedvence lesz július 31-én, vasárnap este Salgótarján Fő terén. A városközponti, több mint 850 férőhelyes nézőtéren hat nagyszínpadi előadás és három koncert alkalmával foglalhatnak helyet az érdeklődők, ezek közül a Pál utcai fiúk zenés játékra már most minden jegy elkelt.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Diákok ismerkedtek a salgótarjáni színház kulisszatitkaival
Csütörtökön is táborozó gyerekek nyerhettek bepillantást a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház működésébe.
Rólunk ír a nool.hu >>
Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban
Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség – a részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.
Rólunk ír a 3100.hu >>
A Művészetek Tere című kétnapos eseménnyel indul a Zenthe Nyár
A Művészetek Tere elnevezésű kétnapos programmal indul majd a számos szabadtéri színházi előadást és koncertet felvonultató Zenthe Nyár Salgótarján központjában, az esemény részleteit szerdán ismertette a teátrum.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Vitorlásversennyel emlékeztek Zenthe Ferencre
Július első hétvégéjén rendezte meg Csopakon a Kereked Vitorlás Klub a hagyományos Kereked Klasszikus Kupa elnevezésű vitorlás versenyt, mely immár harmadik alkalommal egyben Zenthe Ferenc Emlékverseny is volt – számolt be a Zenthe Ferenc Színház.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Sok élménnyel gazdagodott a salgótarjáni színházban pallérozódott négy ifjú
Nyilván nem volt előzmény nélküli, hogy két évvel ezelőtt a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara Színházi Intézetének négy hallgatója Salgótarjánba, a Zenthe Ferenc Színházhoz szerződött, sőt átmenetileg ide is költözött.
Rólunk ír a nool.hu >>
Operett gálát rendeznek Salgótarjánban a Zenthe Nyár szabadtéri színpadán
Augusztus 13-án 20:30-tól operett gálára várnak majd mindenkit Salgótarján Főterén, a Zenthe Nyár szabadtéri színpadán. A gála keretében olyan világhírű magyar nótákat hallhat majd a közönség, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál, a Szép város Kolozsvár, a Cintányéros cudar világ, a Te rongyos élet, a Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád, az Álom, álom, édes álom, vagy a Délibábos Hortobágyon.
Rólunk ír a nool.hu >>
Drámapedagógiai eszközökkel segítették a fiatalokat a salgótarjáni iskolákban
Különleges programsorozat indult útjára április végén, amelynek záróeseményét a napokban tartották a helyi Madách Imre Gimnáziumban.
Rólunk ír a nool.hu >>
Elbúcsúzott az évadtól a salgótarjáni színház darabja, a IV. Henrik
Szép sikerrel búcsúzott csütörtök este az idei évadtól a Susán Ferenc rendezte “IV. Henrik” Budapest kultikus játszóhelyén, a Szkéné Színházban – írta közösségi oldalán a Zenthe Ferenc Színház.
Rólunk ír a nool.hu >>
Örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának a salgótarjáni színház művésznője, Vándor Éva
Pünkösdhétfőn hirdették ki, hogy a színésznő kategóriában a közönségszavazatok alapján Pásztor Erzsi és Vándor Éva lett új tagja a Halhatatlanok Társulatának.
Rólunk ír a nool.hu >>
Kiemelt figyelmet fordítanak a nagyérdemű visszajelzéseire a Zenthe Ferenc Színházban
Hamarosan lezárul a helyi Zenthe Ferenc Színház jubileumi, tizedik évada. Simon Lajossal, a teátrum igazgatójával az alakulás tizedik évfordulója kapcsán arról beszélgettünk, milyen előzmények után várták az évad utolsó premierjét.
Rólunk ír a nool.hu >>
Tíz év alatt 1200 előadást játszott a Zenthe Ferenc Színház
Napjainkig 59 bemutatót láthatott már a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháztól a közönség, a teátrum fennállása óta pedig 1200 előadást játszottak – mondta Simon Lajos, a színház igazgatója a múlt pénteki premiert megelőzően.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Hatalmas sikerrel debütált Salgótarjánban a Szépkilátás
Méltó módon koronáztuk meg tizedik jubileumunkat! Hangos kacagás és tapsvihar kísérte mai zenés ősbemutatónkat, a Szépkilátást!
Rólunk ír a nool.hu >>
Szépkilátás – Ősbemutatóval ünnepel a Zenthe Ferenc Színház
Ősbemutató lesz pénteken este a Zenthe Ferenc Színházban. Az esemény egyben ünnep is a jubiláló salgótarjáni teátrumnál, hiszen majdnem napra pontosan tíz év telt el azóta, hogy 2012. május 29-én bemutatták első premierjüket (A hetvenkedő katona című darabot).
Rólunk ír a 3100.hu >>
Ismét megkapta a minősítést a salgótarjáni színház
A Zenthe Ferenc Színház számára eddig is rendkívül fontosak voltak a családbarát értékek, a továbbiakban sem lesz ez másképp: idén is benyújtják a pályázatot a Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegy és államilag elismert minősítés meghosszabbítására – tették közzé a teátrum közösségi oldalán.
Rólunk ír a nool.hu >>
Számos remek produkcióval kecsegteti a nézőket a salgótarjáni színházi fesztivál
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház sajtótájékoztatón mutatta be szerdán az idei Zenthe Nyár programját a József Attila Művelődési Központban.
Rólunk ír a nool.hu >>
Idén is lesz Zenthe Nyár Salgótarjánban
Július végétől három hétig tartó szabadtéri fesztivált rendeznek Salgótarjánban, amelyen csaknem 30 programot kínálnak a város Fő terén; hat nagyszínpadi előadással és három koncerttel is várják a nézőket. A programok között lesz a salgótarjáni születésű előadóművész, gitáros, zeneszerző Alapi István születésnapi koncertje is – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Egyedi értelmezést kapott Káin és Ábel a salgótarjáni színpadon
Bizonyára nem véletlenül jutott eszembe Vidnyánszky Attilának, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőnek, a Nemzeti Színház igazgatójának, a Magyar Teátrumi Társaság elnökének gondolata – amit éppen itt is kifejtett –, a minapi Zenthe-premier, a Káin és Ábel ürügyén.
Rólunk ír a nool.hu >>
Egyedülálló könyv dolgozta fel a salgótarjáni színházművészet múltját
A Zenthe Ferenc Színházban a hét elején az idei utolsó bemutató, a Szépkilátás olvasópróbáival elkezdődött a megalakulásának tizedik évfordulójára emlékező társulati rendezvénysorozat.
Rólunk ír a nool.hu >>
Vasárnap Salgóbánya büszkeségére, a színészlegenda Zenthe Ferencre emlékeznek
Április 24-én több programmal is várják az érdeklődőket Salgóbányán.
Rólunk ír a nool.hu >>
Zenthe Ferenc Emléknapot tartanak vasárnap Salgóbányán
A Kossuth-díjas színművészt, a város szülöttjét díszpolgárrá választották a nógrádi megyeszékhelyen, emlékét idén immáron tizedik alkalommal, ezúttal koszorúzással és színházi előadással idézik meg születése 102. évfordulóján – közölte az MTI-vel a szervező salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház kommunikációs- és marketing menedzsere.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Nem mindennapi előadástól pezsdült fel a nézőtér a salgótarjáni színházban
Ismét teltházas volt a Zenthe Ferenc Színház előadása, a nézők most sem csalódtak.
Rólunk ír a nool.hu >>
Öt napon át tartó kincskeresés indul Salgótarjánban!
Összefogott a húsvéti nyuszival a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, így április 14-én délelőtt 10 órától indulhat a csomagkeresés egészen április 18-án 17 óráig. S hogy hol rejtették el az édességeket tartalmazó csomagocskákat?
Rólunk ír a nool.hu >>
Húsvét előtt elözönlötték a véradók a salgótarjáni színházat
Éppen hogy csak kinyitották a Zenthe Szalon ajtaját a napokban, máris sokan álltak sorba, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepek előtti véradáson.
Rólunk ír a nool.hu >>
Közel harminc véradó látogatott el a Zenthe Szalonba
Népszerűnek bizonyult a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete és a Zenthe Ferenc Színház által közösen tartott, húsvét előtti véradás – olvasható a salgótarjáni teátrum közleményében.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Rendkívül látványos és mindenki számára izgalmas dráma premierjére készül csütörtökön a Zenthe
A Salgótarján Színházáért Egyesület és a Zenthe Ferenc Színház közös produkciójaként április 14-én, azaz csütörtökön, 19 órai kezdettel a KultPont Kamaratermében viszik színre egy felvonásban Sütő András Káin és Ábel című, bibliai ihletésű, de az emberi jellemek alakulása szempontjából időtálló, mélyen elgondolkodtató drámáját.
Rólunk ír a nool.hu >>
Nem mindennapi előadásra készül a Zenthe
Április 14-én, 19 órai kezdéssel mutatja be Bibliai ihletésű, nem mindennapi köntösbe bújtatott előadását a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.
Rólunk ír a nool.hu >>
Halhatatlan lehet a salgótarjáni színház művésze
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház meghatározó művészét, Vándor Évát is jelölték a Halhatatlanok Társulata díjra. A Halhatatlanok Társulata Örökös Tagjává azok válhatnak, akikről úgy gondolja a közönség, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
Rólunk ír a nool.hu >>
Egy jó darab remek előadásával indult újra a salgótarjáni felolvasó színház
Aki keres, az talál – tartja egy közmondás, amely ezúttal igazán nem szokványos értelemben használtatik. Nevezetesen arra a rendszeres, szisztematikus kutatómunkára kíván utalni, amelyet Sándor Zoltán, az idén tízéves Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője, dramaturgja végez.
Rólunk ír a nool.hu >>
A tavaszt várja a salgótarjáni Zenthe színház
Elkezdődött a tavaszvárás a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban – tájékoztatta portálunkat a teátrum.
Rólunk ír a nool.hu >>
A Zenthe legyőzte a járványt: a Covid sem törte meg a tarjáni színház lendületét (podcast!)
Ősbemutatóval, különleges jubileumi előadással, nyári fesztivállal és kamaratermi produkciókkal készül idén a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely 2022-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
Rólunk ír a nool.hu >>
A Zenthe Ferenc Színház gyakran vesz részt a Déryné Program országjárásban
Az idősebb korosztályból még bizonyára többen emlékeznek arra, hogy az 1900-as évek közepe táján Magyarországon már létezett az akkor falujárónak nevezett Déryné Színház.
Rólunk ír a nool.hu >>
Szatmárnémetiben vendégszerepel a Zenthe Ferenc Színház
Egy év kényszerű kihagyás után ismét megrendezik a magyar kultúra hetét Szatmárnémetiben. Az immár 15. alkalommal megszervezett programsorozat Egycsillagú égbolt címmel január 21-től 28-ig tart.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Újabb előadásban bizonyított a gyönyörű salgótarjáni színésznő
Alig néhány hete működik a Fő téren a Zenthe Ferenc Színház KultPont Kamaraterme, s máris több figyelemre méltó produkció fűződik az új helyszínhez.
Rólunk ír a nool.hu >>
Különleges darab született Salgótarján várossá nyilvánításának évfordulójára
A macskakő hallatán a legtöbb embernek az utak borítására egykoron gyakran használt építőanyag jut eszébe. A városban és környékén lakók számára ez a szó egy hajdani bánya elnevezését is jelenti, különösen azoknak, akik látták Czikora Zsolt, somoskőújfalui alkotó néhány évvel ezelőtt ugyanezzel a címmel készített filmjét. S immár megszületett egy harmadik értelmezés is.
Rólunk ír a nool.hu >>
Grandiózus színdarabbal idézi meg a várossá nyilvánítás időszakát a Zenthe Ferenc Színház
Sem színészből, sem háttéremberből, sem technikai eszközökből nem igényelt még annyit egyetlen korábbi előadás sem, mint a Macskakő című darab. A Zenthe Ferenc Színház a teátrum 10 éves történetének legkomplexebb feladatával készül Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulójára. A centenárium alkalmából meghirdetett Zenthe100 pályázat II. kategóriájában fődíjas, Topolcsányi Laura által írt drámát két felvonásban, két és fél órás előadásban viszik színpadra. Ennek apropóján Susán Ferenc rendezővel, a színház produkciós igazgatójával és Sándor Zoltán dramaturggal, a teátrum művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Tizennégy premierrel és új játszóhellyel készül a következő évadra a Zenthe Ferenc Színház
Bár a járványhelyzet miatt a Zenthe Ferenc Színház is nehéz hónapokon van túl, a teátrum fejlődése töretlen, a következő évadban pedig számos újdonsággal várják közönségüket – derült ki az intézmény hétfői, évadnyitó társulati üléséhez kapcsolódó sajtótájékoztatóján.
Rólunk ír a 3100.hu >>
Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2021/22-es évadban; a bemutatók között lesz olyan előadás is, amellyel a százéves Salgótarjánt köszöntik – közölte a társulat igazgatója hétfőn a városban tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.
Rólunk ír a nool.hu >>
Az élet alássan – na, ilyen még nem volt!
Hát, ennek is eljött az ideje: „lepaktáltunk az Ördöggel”. Hogy hová vezet ez az út? Egyértelmű. Ahová minden olyan dolog, ami képes újradefiniálni önmagát: valami újhoz.
AZ ÉLET ALÁSSAN pontosan ez lesz, valami egészen új.
A Diabolus In Musica és a Zenthe Ferenc Színház most megbontja a keretet: ez koncert lesz, de mégsem az; irodalom lesz, de másként; és színház lesz, de formabontó.
Rólunk ír a videkiszinhazak.hu >> és a deszkavizio.hu >>
Vers – koncert – színház: szinte egy
Az élet alássan című előadás a budapesti székhelyű Diabolus In Musica elnevezésű akusztikus formáció és a Zenthe Ferenc Színház szoros kooprodukciójában készült, gondolatgazdag és látványos műsor. A minap a próbafolyamat első szakaszát zárták le, a premier élménytől semmiképp sem akarják megfosztani a közönséget.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Véradás a Zenthében: csaknem 100 embernek tudnak segíteni
Véradásra buzdította a salgótarjáni lakosságot a Zenthe Ferenc Színház és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Újabb színdarab próbafolyamata indult el a Zenthében
„A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap.” Bródy Sándor egyik legismertebb művét, a Tanítónőt viszi színre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amelynek olvasópróbáját hétfőn tartották. A sokoldalú szerző korának egyik legizgalmasabb íróegyénisége volt. Újított és véleményt formált, miközben játszott az irodalmi nyelvvel. A magyar irodalomban korábban nem ábrázolt konfliktusokat jelenített meg, és újszerűnk számított a nagyvárosi élet ábrázolása is.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Jó úton jár a salgótarjáni társulat, hosszabbítottak az igazgatóval
2012. május 29-e mérföldkőnek tekinthető a megyei jogú város színházi életének történetében, minthogy az akkor bemutatott produkció – T. M. Plautus: A hetvenkedő katona című vígjátékának előadása – az első volt az önálló színházalapítás, társulatépítés gyakorlatilag napjainkban is tartó folyamatában. A teátrum akkor még a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. keretében Simon Lajos igazgatásával jött létre, s ugyanő került az élére a megyei jogú város önkormányzatának 2018. június 28-i döntése alapján önállósodott Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.-nek is. Az alábbi beszélgetést az az alkalom inspirálta, hogy Fekete Zsolt polgármester a minap aláírta Simon Lajos pályázat útján – a szakmai bizottság egyhangú szavazatával támogatott – 2021. július elsejétől további öt esztendőre érvényes ügyvezetői igazgatói kinevezését.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Különleges kezdeményezéssel készül a Zenthe Ferenc Színház a magyar költészet napjára
A jeles nap alkalmából #csaknekedmondom jeligével indított kezdeményezést a Zenthe Ferenc Színház. A salgótarjáni teátrum célja, hogy színt vigyen a szürke hétköznapokba, segítve ezzel az emberek pozitivitásának fenntartását is, valamint kihangsúlyozza a különböző korok íróinak világát, szépségét.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Húsvéti tojáskereső kalandra hívja a Zenthe Ferenc Színház a tarjániakat
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház tojáskereső versenyre invitálja a város lakosságát. A játék április 1-én indul és 5-ig tart majd.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Mozart zenéje kíséri az apokalipszist a k2 Színház új előadásán
A k2 Színház új, abszurd és melankolikus bemutatója Mozart Dies irae-szekvenciájából indul ki, hogy a Requiem hangjain keresztül rákérdezzen, miért akarja megúszni az európai ember újra és újra a poklok poklát.
A teljes cikk a fidelio.hu oldalon >>
Töretlen a nézők bizalma a Zenthe Ferenc Színház iránt
Több mint félezren éltek a bérletmegújítás lehetőségével a napokban lejárt határidőig. Ez rekord a színház történetében, annak ellenére is, hogy voltak olyan rendszeres színházlátogatók, akik a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámától tartva nem éltek a bérletmegújítás lehetőségével. Ők későbbre halasztották az évadbelépőjük megvásárlását – közölte a Zenthe Ferenc Színház értékesítési vezetője.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
Bemutatták a Zenthe Ferenc Színház Trianon 100 emlékfilmjét
Szerda délután mutatták be a Zenthe Szalonban a “Vértezett szív” című, zenés-verses filmet, amely a trianoni békeszerződés századik évfordulójára készült. A filmben megjelenik Nógrád megye több ikonikus helyszíne is, többek között a balassagyarmati Vármegyeháza, a kisterenyei Gyürky-Solymossy-kastély, a mohorai Mikszáth-Mauks emlékpark, valamint Radnóti Miklós és dr. Förster Kálmán szobra is. A meghatározó részben megyei helyszínek mellett a Kárpát-medence számtalan ikonikus tája, épülete felbukkan a képkockákon.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
Állandó társulattal rendelkezik a Zenthe Ferenc Színház
Immár saját, állandó társulattal rendelkezik a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A régi és új színészek megismerkedtek egymással. A társulatot felvidéki színészek is erősítik Jókai Ági, Házi Anita és Erdélyi Gábor személyében.
A teljes cikk a felvidek.ma oldalon >>
Három éven át jelentős támogatásban részesül a Zenthe Ferenc Színház
A napokban megkötött közös működtetési megállapodás kiszámítható és tervezhető működés mellett fejlesztésekre is lehetőséget ad, de a művészeti munka színvonala is tovább emelhető lesz – mondta a 3100.hu-nak Simon Lajos, a salgótarjáni színház igazgatója. A Zenthe Ferenc Színház vezetőjét azt követően kérdeztük, hogy a napokban megszületett a színház működtetésének részleteit rögzítő, a salgótarjáni önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti megállapodás.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
Száz éves lenne, örökké él – Zenthe Ferenc online jubileuma
Rokoni szálak nélkül volt a családtagunk Zenthe Ferenc évtizedekig. Akár a Szomszédok Taki bácsijaként. Vagy Kárpáthy Zoltánként a rádiós szupersorozatból, a Szabó családból. Április 24-én lenne 100 éves. Emlékévet szerveznek tiszteletére Salgótarjánban. Noha már kitalálták a programokat, s van szilvás-mákos Zenthe-torta is, pár napja pedig megjelent a Zenthe-bélyeg, egyelőre csupán online ünnepeket tartanak. Nemcsak Salgótarjánban, hanem például az Országos Színháztörténet Múzeum és Intézetben is.
A teljes cikk a fidelio.hu oldalon >>
Zenthe Ferenc-drámapályázatot hirdet a salgótarjáni színház
A száz éve született Zenthe Ferenc színművészre, a nemzet művészére emlékezve drámapályázatot hirdetett a nevét viselő salgótarjáni színház.
A teljes cikk a NOOL.HU oldalon >>
A Zenthe Ferenc Színház darabját tűzte műsorra az M5-ös televíziós csatorna
Heinrich von Kleist egyfelvonásosát, a Tarnóczi Jakab rendezte Az eltört korsót mutatta be tavaly a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a Vidéki Színházak Fesztiválján, amit akkor az M5-ös televíziós csatorna is rögzített, kedden (2020. február 4-én) este pedig az országos televízió képernyőjére kerül.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
Nem élhetek muzsikaszó nélkül – Mikó István rendezése a Zenthe Ferenc Színházban
Mikó István rendezésében a Magyar Kultúra Napján mutatták be a Zenthe Ferenc Színházban a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot. A zenés vígjátékról a főszereplők meséltek.
A Móricz dzsentrivilágát megidéző előadás nagy sikert aratott a bemutatón. Mikó István rendező elárulta, gyakorlatilag egy hét történéseit öleli fel a darab.
A teljes cikk a szinhaz.org oldalon >>
Három Prima díjas lép színpadra a Zenthe színház új előadásában
Bár hosszú évek óta az egyik kedvenc színésze a salgótarjáni közönségnek, megannyi szerepben lépett már fel – korábban más, az utóbbi években a Zenthe Ferenc Színházzal is – sőt rendezőként ugyancsak bemutatkozott már Salgótarjánban, de eleddig vendégtársulatok produkcióival. A ma esti premier keretében látható Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás viszont az ő dirigálásával kerül színre.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Illíria szigetén az elit jól elvan - Amit akartok (Vízkereszt) bemutató a Szkénében
Illíria népe álmos-derűs egyhangúságban él Shakespeare mágikus komédiájában. Erre a helyre csak megérkezni lehet, elhagyni soha... December 7-én és 8-án tartották a Szkéné Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház budapesti bemutatóját Tarnóczi Jakab rendezésében.
A teljes cikk a fidelio.hu oldalon >>
Koltai Róbert: profi sportvezető apámnak köszönhetem a színházat
Nagyon kalandosan, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház buszának több órás közúti ellenőrzése után érkezett meg Déváról Brassóba az egyik legismertebb és legkedveltebb magyarországi színész, Koltai Róbert. A Cenk alatti városban a 3. Magyar Színházfesztivál második napján lépett fel, a Lovagias ügy című zenés vígjáték főszerepében.
A teljes cikk a Maszol.ro oldalon >>
Lovagias ügy
A halasi színházi sorozat őszi évada október 28-án elkezdődött. A Lovagias ügy című előadást tekinthette meg először a közönség ennek keretében a Városi Filmszínházban Koltai Róbert és Vándor Éva főszereplésével.
A teljes cikk a halasmedia.hu oldalon >>
ÚJRA BRASSÓBAN A ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ
Beregszász, Budapest és Marosvásárhely nemzeti színházai mellett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház ismét meghívást kapott a Brassói Magyar Színházfesztiválra, amelyet október 24. és 27. között rendeznek.
A teljes cikk a szinhaz.org oldalon >>
Kihívásokkal teli évad kezdődik a salgótarjáni színházban
A színház életében mindig fontos pillanat az új évad bemutatása, nem volt ezzel másként a Zenthe Ferenc Színház sem. A teátrum vezetése sajtótájékoztatón számolt be szerdán az eddig elért eredményeikről, illetve a tervekről.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
A Zenthe Ferenc Színház előadását is meghívták a Vidéki Színházak Fesztiváljára
A Thália Színház idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Vidéki Színházak Fesztiválját, melynek keretében szeptember 2. és 8. között kilenc előadást hívtak meg Budapestre. Szeptember 3-án a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heinrich von Kleist egyetlen vígjátékával, Az eltört korsóval érkezik a fővárosba.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
A Zenthe Ferenc Színházzal kapcsolatos ismeretek is előkerültek az érettségin
Az idei szóbeli magyar irodalom érettségin a Zenthe Ferenc Színház létrejöttéből, működéséből is felelhettek a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola végzősei. Egy diák ki is húzta a tételt.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
Nagy sikert aratott a Zenthe színház évadbeli búcsúja
Két magyar – az Ördög, a Lovagias ügy – és egy orosz – az Erdő című – darab színre vitele után Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájának premierjével zárta a rendkívül sikeres 2018/2019-es évadját, a hétéves múltú, immár kiemelt előadó-művészeti együttes címmel elismert Zenthe Ferenc Színház társulata.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Kilenc premierrel is készül az új évadra a Zenthe Ferenc Színház
Egy bejelentéssel kezdődött szerdán a Hello Caféban a színházi programot ismertető sajtótájékoztató. Simon Lajos, a társulat igazgatója elmondta, hogy a délelőtt folyamán a társulat képviseletében két kollégával – Andó Ákossal és Imre Ildikóval – együtt lerótták kegyeletüket Budapesten, a Farkasréti temetőben a színház névadójának sírjánál, tekintve, hogy a legendás Zenthe Ferenc 99 évvel ezelőtt, 1920. április 24-én született Salgóbányán.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Szkéné – Salgótarjáni vendégjáték – „Színtiszta (i)gazság” – Az eltört korsó
Budapesten, a Szkéné Színház vendégeként játszottuk 2019. április második hétvégéjén (péntek, szombat) az Eltört korsót. Mezei néző is megnézte előadásunkat.
A teljes cikk a mezeinezo.blog.hu oldalon >>
Nem tévedünk el a salgótarjáni Erdőben!
Az emberek a pénzükért a lelküket is eladnák – jelentik ki Osztrovszkij Erdő című darabjában. A pénz, amely soha nem volt még aktuálisabb téma, mint 2019 tavaszán Közép-Európában. Susán Ferenc rendezésének nemigen akadnak pozitív hősei, legfeljebb szánnivalók. Juhász Dósa János kritikája az Erdőről a felvidek.ma portálon.
A teljes cikk a felvidek.ma oldalon >>
A határon túlról jár próbákra a salgótarjáni színház egyik legproduktívabb színésze.
A Zenthe Ferenc Színház "Kedvenc színészeink" elnevezésű rendezvények legutóbb a felvidéki Erdélyi Gábor volt a vendége, akivel Susán Ferenc rendező beszélgetett.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
Büszkén mondhatjuk: Nógrád megyét és Salgótarjánt is felhelyeztük az ország színházi térképére!
A Zenthe Ferenc Színház igazgatójával készített interjút a Kelet-Nógrádi Hírmondó abból az alkalomból, hogy a 2019-es évnek már mint kiemelt előadóművészeti szervezet vágott neki a salgótarjáni teátrium.
Az írás a lapozható kiadvány 8. oldalán található >>
Ahol kivágnák az igaz szerelem fáit, ott hull a forgács is.
Évadbeli harmadik premierjére készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház: a Színházi Világnapon, 2019. március 27-én mutatják be az Erdő című vígjátékot, egy fergeteges komédiát a szerelem, a hatalom és a pénz szentháromságáról.
A teljes cikk a 3100.hu oldalon >>
A magyar kultúrát ünnepelték a Zenthe Ferenc Színházban.
Tudatosan a magyar kultúra napja estéjére időzített premieren ifj. Zenthe Ferenc és Simon Lajos, a társulat igazgatója is köszöntötte közönséget, akik aztán egy kedves komédiának tapsolhattak.
A teljes cikk a nool.hu oldalon >>
A 2019-es év első bemutatója egy keserédes komédia volt Koltai Róberttel a főszerepben.
A gömörországi Juhász Dósa János is itt volt a Lovagias ügy premierjén, meg is írta élményeit.
A teljes cikk az Felvidek.ma oldalon >>
Nagy sikert aratott a Lovagias ügy!
Vastapssal jutalmazta a közönség a Zenthe Ferenc Színház újabb bemutatóját - erről írt a concretemedia.hu
A teljes cikk az Concretmedia.hu-n >>
" A következő évad meghatározó lesz számunkra" - a salgótarjáni színigazgató válaszolt
Kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetté vált a Zenthe Ferenc Színház. A 2012-ben alakult salgótarjáni teátrum utolsóként csatlakozott a megyeszékhelyeken működő professzionális társulatok sorába. Simon Lajos ügyvezető igazgatót az Origo kérdezte.
Egyértelmű volt, hogy Zenthe Ferenc nevét kapja a színház
A 2012-ben alakult salgótarjáni teátrum utolsóként csatlakozott a megyeszékhelyeken működő professzionális társulatok sorába. Az azóta eltelt több mint hat év eredményeiről, a lehetséges jövőképről és Zenthe Ferenc szellemi örökségéről készült interjú Simon Lajos ügyvezető igazgatóval
Tarjáni társulat: támogatja az állam is, százmillióval
Jól zárult az óév és kedvezőbb feltételek között indulhat az új esztendő a Zenthe Ferenc Színház társulata számára. A közelmúltban született kormányhatározat szerint a salgótarjáni teátrum bekerült a kiemelt társulatok közé.
Kiemelt színházművészeti szervezetté nyilvánították a Zenthe Ferenc Színházat!
Salgótarján kulturális élete jelenének és jövőjének mérföldkövét jelenti az a kormányhatározat, mellyel bekerült az önkormányzati fenntartású kiemelt színházművészeti szervezetek közé a Zenthe Ferenc Színház.
Príma-díj: kitüntetésekkel ismerték el a legjobbakat
Immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Nógrád Megyei Príma-díj gálát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád Megyei Szervezete. Ezen alkalomból adták át a megyei príma-díjakat. Idén a Zenthe Ferenc Színház is átvehette e rangos elismerést.