2026.08.15 - Ez a vidámság nyara volt
 |
Minden eddiginél nagyobb látogatottságot hozott a 6. Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár szabadtéri fesztivál: a sorozat történetében sosem váltottak még ilyen magas arányban jegyet a nézők az egyes programokra. A salgótarjáni fő téren bő három hét alatt tizenegy estén kínáltak szórakozást a színház, illetve a koncert kedvelőinek, s hamarosan zárt térben is újdonságokkal várja közönségét a salgótarjáni teátrum.
Tizenegy estére invitálta a színház- és zenekedvelő közönséget Salgótarjánba, a város Fő terére a Zenthe Ferenc Színház: a sorozat a teátrum új saját produkciója, a Naftalin című zenés bohózat bemutatójával indult. A Budapest Bár élő játékával színesített premierdarab elnyerte a közönség tetszését, két estén is megtöltve a csillagos ég alatti nézőteret. A folytatásban a zene vette át a főszerepet, Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója koncertezett a nógrádi megyeszékhelyen, ízelítőt adva abból a hangulatból, amely a teátrum november 6-i premierjén, az Esthajnal című darab bemutatóján várja majd a közönséget, igaz, az már színháztermi körülmények között.
A folytatásban is a könnyed nyári szórakoztatás jegyében sorjáztak az előadások a színpadon, a Veres1 Színház az Amerikai komédiával és a Szép nyári nap musicallel, a Fórum Színház az A feleség negyvennél kezdődik komédiával, a Liliom Produkció a Meztelen igazság című zenés vígjátékkal, a házigazda a Kölcsönlakással, a József Attila Színház az Államtitkár asszony félrelép bohózattal tette tiszteletét Salgótarján szívében.
Akik a nyár könnyedsége mellett az igazi színházi mondanivalóra is kíváncsiak voltak, választhatták a Pannon Várszínház visszatérő nagy kedvencét, a Pál utcai fiúkat, vagy egy igazi rockoperát, az István a királyt, amelyet a Veszprémi Petőfi Színház játszott Salgótarjánban. A 6. Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár sikere nem csak a több mint 7700 nézőben, a három - pótszékkel is - telt házas előadásban mérhető, hanem azokban az azonnali visszajelzésekben is, amelyek szerint a közönség jól érezte magát és már várják a következő, 2027-es Zenthe Nyarat is.
Addig azonban egy őszi-tavaszi évad következik a Zenthe életében, mégpedig az élet és derű évada, amely első előadása szeptember 16-án a Bűntény a kecskeszigeten lesz a kamarateremben, az első premierre, a Két néni ha megindul-ra pedig szeptember 24-ig kell várni. |
|