Munkatársak


P. Kerner EditP. Kerner Edit

Hol van Edit (néni) ? – hangzik el napjában többször is a kérdés s jön rá a színpadon, valamelyik öltözőben vagy próbateremben válasz, bizonyítván, hogy Patakiné Kerner Edit stúdióvezetőnek ezernyi dolga van a Zenthe Ferenc Színház társulatában.

Több mint hat évtizedes út vezetett odáig, hogy az előadóművész egyértelműen szaktekintélynek számít salgótarjáni és nógrádi színházi körökben. Szó szerint nagyon korán, alig néhány évesen kezdte produkálni magát otthon és az óvodában egyaránt. Tetszett, hogy figyelnek rá, hogy megtapsolják. E hajlamát erősítette a családi légkör, hiszen édesanyja néptáncolt, édesapja pedig egy tánczenekarban muzsikált. Mintegy ötéves lehetett, mikor az akkori megyei tanács épületében tartott békenagygyűlésen az elnök felrakta az asztalra, hogy jobb...

Bővebben >>

További fotók, melyeken P. Kerner Edit szerepel:
Szomszédasszony_P. Kerner Edit Antigoné_003 Antigoné_000 kb_006 Kit szerettél Ádám? - megbeszélés_008 A vén diófa titka_902_Fotó Lorkó Dávid kb_011
Antigoné főpróba 066 (Fotó: Lorkó Dávid) 2013/2014 Évadnyitó_004 Társulati 14/15_032_Fotó_ Lorkó A testőr - Főpróba_029 Antigoné főpróba 068 (Fotó: Lorkó Dávid) 2013/2014 Évadnyitó_002 kb_009
Antigoné főpróba 073 (Fotó: Lorkó Dávid) Antigoné főpróba 067 (Fotó: Lorkó Dávid) VIII. Vastaps 009 Kit szerettél, Ádám? Antigoné_004 Antigoné főpróba 065 (Fotó: Lorkó Dávid) Csank Péter, Simon Lajos, P. Kerner Edit
Darabok, melyekben P. Kerner Edit játszik:
Fésűs Éva:
A kíváncsi királykisasszony
.... pékmester
Molnár Ferenc:
A testőr
.... a Páholyos nő
T. Pataki László:
Kit szerettél, Ádám?
.... Majthényi Anna
Szophoklész:
Antigoné
.... Teiresziász
Szigligeti Ede:
Liliomfi
.... Szomszédasszony, Kányainál
:
Min nevet az ember?
....
Franz Schonthan:
A szabin nők elrablása
.... Súgó
Schwajda György:
Nincs többé iskola
.... Súgó
Karinthy Ferenc:
Dunakanyar
.... A rendező munkatársa
Mikszáth Kálmán/Deres Péter:
Szent Péter esernyője
.... ADAMENCZNÉ, glogovai parasztasszony
Tracy Letts:
Augusztus Oklahomában
.... Mattie Aiken, Violet testvére
Tóth Ede, Örkény István:
A falu rossza
.... TARISZNYÁSNÉ
Videók, melyekben P. Kerner Edit szerepel:
A rendszer az idei szereposztás alapján válogatja a videókat! Lehet, hogy abban az évadban, amikor a videó készült, még nem P. Kerner Edit játszotta az adott darabban, az adott szerepet! Mivel a szereposztás évadról-évadra változik, megtörténhet, hogy sajnálatos módon nem láthatjuk őt valamelyik videóban.


















... Vissza az összes színészhez ...

 
Munkatársak
www.ZentheSzinhaz.hu - Salgótarján 2018


Zenthe  Ferenc  Színház  támogatói  számlaszám:  10400786  -  50526583  -  80891015