Hírek

Liliomfi - Tamási 2015.04.27
Tamásiban,a helyi színházi bérlet második előadásaként játszottuk hétfő este Szigligeti Ede vígjátékát, a Liliomfit. A kettős szerelmi szállal, sok-sok helyzetkomikummal és a Nógrád Táncegyüttes játéka révén remek kocsmai hangulattal átszőtt darabot szerette a helyi közönség, rengeteg tapssal köszönték meg az este alakításait.
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


Sosem lehet tudni - Bátonyterenyén is vastapssal zártuk a városi sorozatot 2015.04.24
Bátonyterenyén is harmadik előadásához érkezett péntek este a városi színházi bérletes sorozatunk, egy Brazíliában játszódó családi perpatvarba csöppentek nézőink. Volt itt marakodó elvált férj és feleség, de nem hiányoztak a szerelmes fiatalok, a cserfes fruskák, a mindent bonyolító, majd kisimító ügyvédek sem... S persze a pincér, a Balzsamos Vicente, aki most is megmondta a tutit. Mert: Sosem lehet tudni!
A bérletsorozat előadásait a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


Zenthe Ferencre emlékeztünk 2015.04.24
Ha élne, ma lenne 95 éves Zenthe Ferenc színművész, színházunk névadója. A Kossuth-díjas előadóművészre születésének helyén, Salgóbányán emlékeztünk péntek délután.
A Nemzet Színészét ábrázoló mellszobornál, az Ipoly Erdő Zrt. erdészházának tőszomszédságában Lakatos Csilla gitáron előadott megzenésített versekkel, Gyuriska János színművész pedig Karinthy Frigyes: Előszó című költeményével emlékezett, majd Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere mondott beszédet, végül a megjelentek elhelyezték a megemlékezés virágait.
A megemlékezést követően a Zenthe Ferenc Emlékfutás kezdődött el Salgó vára tövében, míg este társulatunk Bátonyterenyén játszott előadást.


Tokajban járt a Liliomfi 2015.04.23
Csodálatos környezetben, a tokaji Paulay Ede Színházban játszottuk szerdán zenés vígjátékunkat, a Liliomfit. A szerelmes vándorszínész és szíve hölgye, Mariska története elkápráztatta a telt házas közönséget.
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012 013 014 015
016 017 018 019 020 021 022 023 024 025 026 027 028 029 030
031 032 033 034 035 036 037 038 039 040 041 042 043 044 045
046 047 048 049 050 051 052 053 054 055 056 057 058 059 060
061 062 063 064 065 066 067 068 069 070 071 072 073 074 075
076 077 078 079 080 081 082 083 084 085 086 087 088 089 090
091 092 093 094 095 096 097 098 099 100 101 102
 
Hírek
www.ZentheSzinhaz.hu - Salgótarján 2017


Z e n t h e    F e r e n c    S z í n h á z    t á m o g a t ó i    s z á m l a s z á m :      1 0 4 0 0 7 8 6   -   5 0 5 2 6 5 8 3   -   8 0 8 9 1 0 1 5