Hírek

Dunakanyar, a teremavató új darabunk! 2016.03.08
Március utolsó harmadában egy Karinthy Ferenc egyfelvonásost, a Dunakanyart tűzzük műsorra Falati Hedvig és Tóth Zoltán szereplésével, utóbbi rendezésében. Az előadás élő zenei kíséretét Bartus András "Tomasz" szolgáltatja.
Ezzel az édes-bús kétszereplős darabbal avatjuk új belvárosi játszóhelyünket, a mintegy 100 fő befogadására alkalmas Zenthe Szalont. Jöjjön el, tekintse meg a Kávéfőzőnő és a Vendég történetét, legyen részese szalonavatónknak!
A Székfoglaló Premier Bérlet és a Surranó Bérlet tulajdonosai március 21. és 25. között, immár a Zenthe Szalonban tekinthetik meg a szerelmi szálakkal sűrűn átszőtt előadást.
Szólójegyek 2000 forintos áron válthatók a JAMKK pénztárában.


IDŐPONTVÁLTOZÁS! 2016.03.08
Tisztelt Zenthe Ferenc Bérletesek, Tisztelt Színházbarátok!

Ezúton is értesítjük Önöket, hogy a március 8., 19 órára meghirdetett Anconai szerelmesek című előadás új időpontja: MÁRCIUS 14., HÉTFŐ, 19 ÓRA. A bérletek és a megváltott jegyek erre az időpontra érvényesek!


Zajlanak a Dunakanyar próbái, premier március 21-én 2016.03.07
Mint korábban jeleztük már, a Csáth... című monodrámánk helyett egy Karinthy Ferenc-dramaletet, a Dunakanyart tűzzük műsorra Falati Hedvig és Tóth Zoltán szereplésével, utóbbi rendezésében. Az előadás élő zenei kíséretét Bartus András "Tomasz" szolgáltatja.
A Székfoglaló Premier Bérlet és a Surranó Bérlet tulajdonosai március 21. és 25. között új helyen, a Zenthe Szalonban tekinthetik meg a szerelmi szálakkal sűrűn átszőtt előadást, szólójegyek 2000 forintos áron válthatók a JAMKK pénztárában.


A vén diófa titka - Kispesten is szeretettel fogadták a gyermekek Liliéket 2016.03.04
Adott egy sokat megélt vén diófa, s annak lakói, Henyek medve, Albert vakond és Elvira mókus, akik bizony adni nem szeretnek, csak kapni a fa adományaiból. Lili, a légy hiába figyelmezteti őket: egy nap az öreg terebélyes nem bírja tovább, lakóinak pedig új otthon után kell nézniük. De mire figyeljenek? Kispest telt házas közönsége már tudja...


001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012 013 014 015
016 017 018 019 020 021 022 023 024 025 026 027 028 029 030
031 032 033 034 035 036 037 038 039 040 041 042 043 044 045
046 047 048 049 050 051 052 053 054 055 056 057 058 059 060
061 062 063 064 065 066 067 068 069 070 071 072 073 074 075
076 077 078 079 080 081 082 083 084 085 086 087 088 089 090
091 092 093 094 095 096 097 098 099 100 101 102
 
Hírek
www.ZentheSzinhaz.hu - Salgótarján 2017


Z e n t h e    F e r e n c    S z í n h á z    t á m o g a t ó i    s z á m l a s z á m :      1 0 4 0 0 7 8 6   -   5 0 5 2 6 5 8 3   -   8 0 8 9 1 0 1 5