Hírek

T. Pataki László: Kit szerettél, Ádám? – premier Salgótarjánban 2014.01.26
A szerző T. Pataki László szűkebb hazájában, a nógrádi megyeszékhelyen is bemutattuk a Madách Imre életében két legfontosabb nő: Fráter Erzsébet és Madáchné Majthényi Anna egymásnak feszülését feldolgozó drámát. A Kit szerettél, Ádám?-ot Salgótarján várossá nyilvánításának ünnepségén, majd középiskolai közönség előtt négyszer is eljátszottuk.
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


Molnár Ferenc: A testőr – Zalaszentgróton 2014.01.23
Zalaszentgróton a helyi színházi bérletes sorozatban léptünk színpadra Molnár Ferenc darabjával.
A színészpár férfi tagja ellaposodott házassága megmentése érdekében fondorlatos cselhez folyamodik: testőr álruhában elcsábítja saját nejét. Ám aminek testőrként örülnie kell, amiatt férjként össze kellene törnie…
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


T. Pataki László: Kit szerettél, Ádám? – ORSZÁGOS PREMIER Budapesten, vastapssal 2014.01.22
T. Pataki László monodrámájának ősbemutatóját méltó időpontban és környezetben tartotta meg a Zenthe Ferenc Színház: a Magyar Kultúra Napján a budapesti Madách Színház kamarájában láthatta először közönség Fráter Erzsébet és Madáchné Majthényi Anna egymásnak feszülését.
A premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: Szirtes Tamás, a Madách igazgatója „az elképzelhetőnél is több” segítséget nyújtott a bemutató kapcsán, míg Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere azt hangsúlyozta: a város megítélésének formálását is várják a Zenthe Ferenc Színház fellépésétől.
A társulat ezzel az új ősbemutatóval tisztelgett a 190 éve született tragédia-költő emléke előtt.
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutattuk be.


T. Pataki László: Kit szerettél, Ádám? 2014.01.09
T. Pataki László ( 1934-2009 ) író, rendező a Zenthe Ferenc Színház szellemi megalapozója remekművében Madáchné Majthényi Anna és a költő felesége Fráter Erzsébet egymásnak feszülésében megjeleníti Madách Imre és a két nőalak tragédiáját, egymás ellen és egymás szeretetéért folytatott vívódását. Ádám álomként éli meg a történelmet: a szerző műve valahol az álom és az ébrenlét határán mutatja be a két nő életét. Nógrádi a szerző, nógrádiak a darab szereplői és nógrádiak az előadást létrehozó művészek, egyedül a téma az, amely egyetemes - akárcsak az ember tragédiája. A Zenthe Ferenc Színház ezzel az ősbemutatóval tiszteleg a tragédia-költő emléke előtt.
A darabot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mutatjuk be.


001 002 003 004 005 006 007 008 009 010 011 012 013 014 015
016 017 018 019 020 021 022 023 024 025 026 027 028 029 030
031 032 033 034 035 036 037 038 039 040 041 042 043 044 045
046 047 048 049 050 051 052 053 054 055 056 057 058 059 060
061 062 063 064 065 066 067 068 069 070 071 072 073 074 075
076 077 078 079 080 081 082 083 084 085 086 087 088 089 090
091 092 093 094 095 096 097 098 099 100 101 102 103 104 105
106
 
Hírek
www.ZentheSzinhaz.hu - Salgótarján 2017


Zenthe  Ferenc  Színház  támogatói  számlaszám:  10400786  -  50526583  -  80891015